A szellem végleges eltávozásának megfigyelése,egy orvos tapasztalatai alapján

Előző blogom végén "Testelhagyás, személyes tapasztalataim alapján" említettem, hogy szeretnék Nektek átadni egy másik testelhagyásos élményt, amit egy orvos írt le
annak idején.
Természetesen, ez nem az én tapasztalatom, ezt csak azért közlöm Veletek, hogy másnak, azaz egy orvos elbeszélése alapján kapjatok rávilágítást a szellemvilágban való tevékenységről, mikor is egy szellem VÉGLEGESEN elhagyja a testet.
Én, előző blogomban a testen kívüli élményekről írtam Nektek, nem a VÉGLEGES eltávozásról.
Itt viszont erről számol be ez az orvos, aki látta és át is élte mindezt.
Mi játszódik le, milyen tapasztalatai és élményei vannak ennek az orvosnak
a végleges eltávozással kapcsolatban.
Azok számára, akik eddig nem foglalkoztak és nem is hittek eddig benne, azok számára
döbbenetes tapasztalat és olvasni való lesz.
Íme a régi kézirat, amit egy orvos írt le annak idején.




Dr. Jackson Davis, egy amerikai orvos gyermekkorától kezdve tisztán látó volt. Egy orvos a teljes szakismeretével egyszer egy idős asszony "átmenetelét", annak minden fázisát a következőképen látta lelki szemeivel, illetve élte át:

"Láttam, hogy a test szervei nem tudnak tovább a lélek követeléseinek eleget tenni. Úgy nézett ki, mintha a test szervei mégis ellenszegülnének annak, hogy az életet adó lélek eltávozzon tőlük. A test és a lélek, mint két jó barát, viszont érezték, hogy nekik örökre el kell válniuk. Ez a belső harc kifelé, egy fájdalommal teli szenvedésnek látszott. Én azonban boldog vagyok, hogy megtapasztalhattam, hogy ez nem a kétségbeesésének és fájdalomnak a megnyilvánulása, hanem csak abból adódott, hogy a lélek elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy örökre levesse földi ruháját.

A fej, egy szép, halványan fénylő légkörbe burkolódott, egyidejűleg láttam, ahogy a kis és a nagyagyvelő legbelsőbb részecskéi megnagyobbodnak. Láttam, amint önálló működésüket megszakítják, majd később az életerőből táplálják magukat. Az agy hirtelen tízszeresen olyan sugárzó lett, mint volt valaha is egészséges állapotban.
Ez a jelenség a biológiai leállást megelőzően történik.

Most kezdődött a "haldoklás". Az agy mindjobban magához húzta a többi szerv életadó energiáit, és amilyen mértékben azok sötétek és hidegek lettek, olyan mértékben lett az agy világosabb és fényesebb. Láttam, amint a fejből kiáramló, enyhén fénylő atmoszférában fokozatosan egy másik, még bizonytalan körvonalú fej fejlődik ki és végül ragyogó lett. Már nem volt átlátszó. Nem tudtam tovább nézni fényessége miatt , pedig szerettem volna. (A halálközeli állapotból visszatértek is gyakran utalnak a szinte vakító fényre, jóllehet anyagi szemük messze van (a testen kívüliség miatt) a szellemtest formájában meglátogatott helyszínektől (az indiánok kifejezésével az "örök vadászmezőktől" ) Ez a fej az anyagi-fej felett képződött. Láttam, hogy fénylő atmoszféra, mely a fejből áramlott ki, élénk mozgásban volt. Amíg az új fej egyre határozottabb körvonalú és tökéletesebb lett, úgy tűnt el lassan a körülötte levő fénylő atmoszféra.

Óriási csodálkozással és leírhatatlan tisztelettel néztem a titokzatos folyamatot, melyet magam előtt láttam. Ugyanilyen módon, ahogy a szellemi-fej képződött, láttam később a nyak, a vállak, a mellkas, így az egész emberi szervezet harmonikus átalakulását. Éreztem, hogy a lelki tulajdonságok tökéletesítik az egész szervezetet. A fizikai gyöngeségek, amik a haldokló testben voltak, az új szellemi - testben majdnem teljesen eltűntek. Mialatt lelki szemeim előtt ez a szellemi-test láthatóan teljesen kifejlődött, azalatt a fizikai-testen a fájdalom sokféle tünete volt látható. Ezek azonban csak átmeneti jelenségek voltak, melyeket a végtagokból és végül az agyból visszahúzó életerőnek, az új szervezetbe való átáramlása okozott. Ezután a szellemi-test felegyenesedett a fekvő anyagi-test feje fölött, de még mielőtt teljesen elvált volna, az az összekötő szalag , mely a két testet oly sok éven keresztül összetartotta, most egy erősen vibráló fénysávvá változott és még összekötötte a halott-test fejét, az új, egyenesen álló szellemtest lábaival.

Mindez arra tanított engem, hogy az, amit általában halálnak neveznek, nem más, mint a szellemnek egy magasabb létbe való áttranszformálódása. Egy gyermeknek erre a világra való születése és a szellemnek a magasabb világba születése olyan tökéletesen egyezik, hogy még az a köldökzsinór sem hiányzik, ami utolsó percig még összeköti a két testet.Itt megfigyeltem valamit, amiről azelőtt fogalmam sem volt, hogy az életerő, egy kis része, - még mielőtt az "ezüstfonal" végleg elszakadna - visszaáramlik a haldokló testbe ( nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy az azonnali oszlást megakadályozza).

Miután az a női-szellem, teljesen szabaddá lett, láttam, amint a földöntúli atmoszférában lévő finom anyagi részecskéket kezdte belélegezni. Eleinte úgy látszott, hogy nehezen viseli el ezeket az új élet-elemeket, de néhány másodperc után már teljes könnyedséggel és örömmel lélegezte be és ki ezeket az új elemeket. Majd láttam, hogy új szervek alakultak ki, melyek minden szempontból egyeztek a régi test szerveivel, csak szebbek lettek. De ez a változás nem volt számottevő, legalább is nem annyira, hogy változtatott volna az asszony alakján, vagy kinézésének karakterisztikus vonásain. Olyan nagy mértékben hasonlított az előbbi "énjére", hogy ha régi barátokkal találkozott volna, így kiáltottak volna: milyen jól nézel ki, előnyödre változtál!.

Láttam továbbá, hogy ez az új lény egyre jobban hozzáidomul új szellemi környezetéhez és megszokja azt. Szinte természetes egyszerűséggel, filozofikus nyugalommal tette. Az átváltozás, amin keresztülment, sokkal jobban lekötötte, sem hogy figyelembe tudta volna venni a hozzátartozók bánatát és könnyeit. Ez az "átváltozás" kb. 2 és fél óráig tartott. Anélkül, hogy helyemet változtattam volna, figyeltem az újszülött szellem minden mozgását. Mihelyt az megszokta új környezetét, akaraterejének megfeszítésével eltávolodott az élettelen testtől és kiment a hálószoba nyitott ajtaján, ahol oly sokáig feküdt betegen. Nyár volt, minden ajtó nyitva, így szememmel követni tudtam, amint kiment a házból a szabadba. Öröm volt nézni, milyen könnyen lépkedett. Szó szoros értelemben lépkedett az atmoszféra levegőjében, mint mi itt a földön.

Mindjárt, mikor a házat elhagyta, két barátságos fehéres lénnyel találkozott, s miután a viszontlátás örömével, melegen üdvözölték egymást, mindhárman felemelkedtek a magasba, ami úgy nézett ki, mintha egy vidám hegymászásra indulnának! Lelki-szemeimmel követtem őket ameddig tudtam, de rövidesen eltűntek szemeim elől.
Amikor visszazökkentem környezetembe, a fiatal szép alak helyett, akit éppen eltűnni láttam, itt egy élettelen test feküdt, a burok, melyet éppen egy lepke maga után hagyott!